Újra esik a hó. Súlya a tujafélék hosszú és közel függőleges ágait szétrepesztheti. Ilyenkor még egy ügyes kötéssel meg lehet menteni, a reccsenés után azonban már csak kopasz lyuk marad.

A hó miatt túlsúlyossá váló apró levelek nemcsak széthúzzák, le is törhetik a tujafélék meglehetősen merev ágait. Alkalmi segítség lehet a hó leverése. De az igazi megoldás a tő közeléből előtörő, hosszú ágak összekötözése.

Jóformán nincs magyar díszkert tuja vagy boróka nélkül. A tűlevelű fenyőket egyszerű felismerni: általában sudár, felfelé irányuló törzsből hozzák oldalhajtásaikat. A kedvelt ciprusfélék közé tartozó ágas-bogas fajok - ciprusborókák, borókák, gyantás, hamis és valódi ciprusok, szúrósfenyők, tuják, hibatuják - már jobban hasonlítanak egymásra. Rengeteg alak- és színváltozatuk miatt nem egyszerű megkülönböztetni őket. Egyben azonban hasonlóak: kényesek.

Az igénytelennek tartott növények többségéről azonban hamar kiderül, hogy igencsak finnyásak: a megfelelő ápoláshoz jól kell ismerni a környezet apró változásaira is látványosan reagáló, érzékeny örökzöldeket.

Az egyik ilyen – fizikai segítséget igénylő – beavatkozás a felfelé törő ágak összekötése. Erre a legalkalmasabb lenne a frottír fürdőköpeny kötője. Annyi köpeny azonban nincs egy családban, amennyire szükség lenne egy-egy sövény épen tartásához. De a gurtni imitálható, például egy kiszuperált harisnyanadrággal is. Jó szorosra lehet húzni a kötést, mert a nejlon nyúlik, s nem szorítja az ágakat. Nem jó a madzag, műanyag rafia, drót, mert ezek idővel az ágba vágnak, egy évek múlva érkező hózivatar után, reccs és a törik az ág.

Pontszám: 0

1 Jelentkezz be a szavazáshoz!