Akinek kevéske helye van kertjében, az is vegye fel a tavasszal telepítendő növények listájára a homoktövist. Nem kell belőle sok, de kettő biztos egy porzó és egy termő, amúgy kilenc termő bokorhoz egy porzósat kell – lehetőleg – szélirányba ültetni.
Az Északi és Keleti tenger partjáról került Magyarországra a homoktövis. Ebből is kiderül, hogy a napos, homokos talajt kedveli. A cserje vékonyka ágain a levelek között márciusban márciusban az apró kis sárga virágok.
A homoktövis termése augusztus elejétől szeptember végéig érik. De csak akkor lesz édes, ha a fagy megcsípte, mégsem nyersen fogyasztják, viszont ivóleve, lekvárja, bora nemcsak fínom, hanem kiemelkedő C-vitamin tartalma miatt nagyon egészséges.
A homoktövis kétlaki növény, ezért a telepítés előtt nő (termő) és hím (porzó) növényeket kell beszerezni. A vélemények megoszlanak a telepítési arányokról, de a bőséges terméshez biztos elég 9 lány, egy fiú arány. Ha csak kevéske termésre van szükség, akkor szükség van egy termős és egy porzós növényre, mert csak a termős növények hoznak termést.
Ha többet ültetnek, akkor a javasolt ültetési távolsága: 4 x 2,5 méter. A négy méter a sortávolság. Ápolása egyszerű, csupán az idősebb termő ágakat szükséges időnként metszeni.
Fajtái: Oranzsevaja (termő):Közepesen sűrű bokra kissé tövises. Július végén kezd érni.
Csujszkaja (termő) Tövis nélküli, közepes növekedési erélyű. Augusztus elején érik.
Jantarnaja: (termő) Tövis nélküli vagy enyhén tövises, közepes növekedési erélyű.
Friesdorfer Orange (termő): Szeptember végén érik.
Frugana (termő): Augusztus végén érik.
Hergo (termő): Szeptember közepén érik
Leikora (termő): Szeptember-október közepén érik
Pollmix (porzó)
Írta: Czauner Péter 2012. febr. 16. 12:54-kor
Kategória: Jó ötletek, Kert
Címkék: gyógynövény, gyümölcs, homoktövis, Kert ész
Hozzászólások
Jó ötlet a tavaszi telepítés átgondolása, de most azt szeretném kérdezni, hogy a mediterrán szépséget a murvafürtöt nálunk hol lehet beszerezni, hogy kell telepíteni, mert az ismert kertészetek katalógusában nem találtam.
Az én kertembe is tervezett a kertépítő néhány tő homoktövist. Szépen nőttek, jól érezték magukat és aztán alattomosan rendkívül életképes gyökérsarjakat növesztettek a gyepben, olykor 3-4 méterre a tőtől. Amikor aztán ritkításkor egyértelművé vált, hogy a tövisei nem dísznek vannak, hanem hatékonyan képesek engem is távol tartani a növénytől, elővettem a fejszét és megküzdöttünk egymással. Kb. 5:3-ra győztem, de felejthetetlen volt!Fája kemény, remekül ég!
A gondom: Immár két éve gyönyörködöm a nőnemű egyedeimben! Azaz: Mindkét évben a hímek kipusztultak/-száradtak!
Van valami ok? Messzebb ültessem a nőneműektől?.. stb.
T. Szerző! Várom válaszát!
Jácintnak: tessen beírni a google keresőbe, hogy "Bougainvillea kertészet", majd méltoztassék választani a felkínált lehetőségek közül.
kelemenjanosnak: nem a közelségben van a hiba. Tessen új gödröt ásni, s trágyát is tenni bele, akkor már biztos megered.
Írd meg véleményed, kérdéseid!
Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

